Nem is tudom hol... Valaki valahol megszületett az őseim között, és kilógott a rendszerből... A technika fejlődött, mi is vele. És ez egyre nagyobb kilógáshoz vezetett. Az elkövetkezendő generációknak mind nehezebb lett. Most már oda jutottunk, hogy majdhogynem betegségnek számít a technikát érteni és használni tudás. Mintha más nyelvet beszélnénk az azt max csak felhasználókkal. Evvel így nem is lenne gond.. a baj ottvan, hogy ezt a másik nyelvet az oktatási rendszer nem tolerálja. És már egészen kiskorban elkezdődik a kivetettség. A "furcsa" ez a gyerek. Ezt nem így kell.. Mi pedig pislogunk. Sokakkal találkoztam akiknek hasonlóak a gondjaik. Egy közös pontot véltem találni a sokféleségben: mindenhol reál beállítottságú az ifjonc, vagy netán az egész család. Mintha nem tűrné az oktatási rendszer a nemmagolós gondolkodó embereket. Persze menjünk, oldjuk meg, szereljük meg, tervezzük meg, találjuk fel.. találjuk ki.... egyáltalán üzemeltessük a rendszert, de fogadjuk el, nem ez kell, ez rossz, máshogy kell, stb...
Nem, nem fogadom el. hol sírok, hol nevetek, hol bosszankodom... hol küzdök, hol kicsit feladom. Idén újra találkoztam a fiam révén a saját bőrömön az egésszel. Régen se volt semmi.. Adom át apukám tanításait, amivel én is átvészeltem anno a sulit. Túlélésre kell játszani. Puskát írni tanulni már alsóban, visszaszólni, kényelmetlen kérdéseket feltenni, különben kiszór a rendszer.
Viszont hogy később azt tehessük, amiben eleve tehetségesek voltunk, túl kell élni ezt is. Túllenni rajta.
Ezért született a blog. Mert fogom a fejem a maci fel van mászva a fára magyar olvasókönyvi mondatoktól... hogy matekból magolni kell, és közlik az arcomba az nem jó ha kiszámolja a gyerek...
Hát majd áll itt pár példa. És remélem esetleg rájövök plusz trükkökre, hogy lehet túlélni az iskolarendszert úgy, hogy ne vessze el az ember az épp eszét.
